Szélvédőcsere M3

Szélvédőcsere M3

Néhány órán belül elvégzett ablaküveg csere önrész kedvezménnyel M3  vonzáskörzetében akár munkaszüneti napon, több évtizedes tapasztalat, garancia, 30/602 6000 Szita Ferenc.

CASCO kárrendezés, kedvezményes árak.

Szélvédő csere vagy szélvédőjavítás?

Ha az autó szélvédője valamilyen módon sérül, akkor a sérülés kiterjedtségétől és jellegétől függően vagy megoldható a szélvédő javítás, vagy pedig nincs egyéb választás, csak a szélvédő csere. Telefonos leírás alapján sokszor igen nehezen vagy egyáltalán nem állapítható meg az, hogy kivitelezhető-e javítani a sérült szélvédőt, vagy mindenképpen elkerülhetetlen a szélvédő csere. Azt szoktuk javasolni, ha az autó károsodásának szemrevételezése után saját magunk döntjük el, hogy melyik megoldás a legjobb.

A szélvédő csere menete – szélvédőcsere M3

Az autó szélvédője 3 rétegből áll, de megtörténhet, hogy kritikus mértékben sérül. A kavicsfelverődés, bármilyen elhanyagolható problémának is tűnik, komoly károkat okozhat. Ha az autóüveg betörikvagy megreped, máris ki kell cserélni. Mint az orvos a betegnek, én is fontosnak tartom ismertetni a „diagnózist” és az orvoslás folyamatát. Az alábbi szakaszban a szélvédő csere menetével ismerkedhet meg röviden.

  1. A megrongálódott szélvédőt egy különleges késsel vagy kivágó dróttal távolítjuk el, figyelve arra, hogy a jármű látható, illetve nem látható részei ne sérüljenek. Ennek ellenére megtörténhet, hogy menet közben, a nem látható részeken létrejött karcolások a jövőben csúnya korrózióhoz vezetnek. Így ha már megtörtént a sérülés, azt egy különleges festékkel még a beszerelést megelőzően kell kezelni.
  2. A régi autóüveg kivétele után következhet az új berakása. Ezt alapos tisztítás előzi meg, majd rákerül a keretre. Ha az megfelelő és sérülésmentesen tudtuk kivenni, akkor a régi keretet emeljük vissza. Akár régi, akár új keretbe kerül az üveg, a következő lépés ennek a szélvédőnek a beragasztása.
  3. Ekkor a mester nagy gonddal választja ki a legjobb ragasztó anyagot. Fontos, hogy a ragasztó összefüggő peremmé alakuljon, ezáltal kiküszöbölve az apró hézagos részek beázását vagy a szélzaj kialakulását. A ragasztó felvitele után beemeljük a szélvédőt.
  4. Egy tapadókorongos eszközzel a helyére tesszük, határozott mozdulatokkal beillesztjük, és egy speciális ragasztószalaggal a kocsi tetejéhez fixáljuk. Ekkor még nem lehet közlekedni a járművel, meg kell várni a műhelyelhagyási időt. Ez idő alatt elvégezzük az antennák, fűtőszálak csatlakoztatását.

Az előbb ismertetettek alapján látható, hogy a szélvédő csere nem elvontan bonyolult dolog, de azért ne próbálja ki otthon!

Szélvédőcsere árak – szélvédő csere M3

Az árakkal kapcsolatos bővebb információ a megfelelő menüpontban látható részletesen, de röviden annyit mondhatunk, hogy személyautó esetén 6 ezer Ft és 12 ezer Ft között, nagyobb autók és kisteherautók esetén 12 ezer Ft és 25 ezer Ft között, nagyobb teherautók esetén 20 ezer és 60 ezer Ft között várható, kamion autóüveg cseréje 50 ezer Ft-tól kezdődik.

A járművek oldalüvege esetén a rengeteg típus miatt egyéni díjakat alkalmazunk.

Jótállásra vonatkozó kérdések

  • A részünkről beépített üvegek gyári minőségűek (pl. Nordglass).
  • Minden üvegre fél év jótállást adunk, ha nincs rajta külső sérülés.
  • Autóüveg beázásra: 10 év garancia rendeltetésszerű használat esetén

Miért minket hívjon a szélvédő csere elvégzésével?

  • Cégünk az autóüveg csere területére specializálódott (szélvédő, negyed üveg, hátsó üveg, ajtó üveg stb.)
  • Vállalunk teljes körű CASCO kárfelvételt és kárrendezést, így megeshet, hogy teljesen ingyenesen javítható vagy cserélhető az autó szélvédője.
  • A szélvédő cserét mozgó műhelyünkkel, akár háznál is el tudjuk végezni.
  • Sok esetben rugalmasak tudunk lenni, és az autóüveg cseréjét vasárnap is végrehajtjuk.
  • Személyautók autóüveg cseréjén kívül kamionok és autóbuszok szélvédőcseréjét is vállaljuk.
  • Cégünk legfőképpen abban különbözik a szélvédő berakását, illetve cseréjét végző cégek többségétől, hogy kollégáimmal több évtizedes szakmai tapasztalatunk van a szélvédő üveg cserében.
  • Munkánkat teljes körű garantált ügyfélelégedettséggel végezzük, forduljon hozzánk nyugodtan!
Szélvédőcsere M3

A szélvédő pontosan olyan lényeges biztonsági eleme az autónak, mint a tökéletes állapotú kerekek, ezért ne kockáztassa meg, hogy nem becsületes szakemberrel végezteti el a munkát, ezért hívjon minket most, ha kérdése van, vagy már döntött!

Az emberi élet védelmén és biztonságán kívül törekszünk arra, hogy a szélvédőjét Önhöz alkalmazkodva cseréljük ki akár a munkahelyén, a házánál vagy a saját műhelyünkben.

Autóüveg csere M3 – CASCO ügyintézés

Vállalunk teljes körű CASCO kárfelvételt és kárrendezést, így megtörténhet, hogy teljesen ingyenesen javítható vagy cserélhető a kocsi szélvédője.

kárfelvételhez szükséges papírok magánszemélyeknek:
– jogosítvány,
– forgalmi engedély,
– törzskönyv,
– személyi igazolvány,
– meghatalmazás a cégünk részére.

kárfelvételhez szükséges dokumentumok cégeknek:
– jogosítvány,
– forgalmi engedély,
– törzskönyv,
– meghatalmazás részünkre,
– aláírási címpéldány,
– bélyegző.

Szeretnénk emlékeztetni, a szélvédő csere CASCO ügyintézéssel akár ingyenes is lehet!

Kiegészítő szolgáltatásaink

A szélvédő cseréjén kívül a következő plusz szolgáltatásokat kínáljuk:

  • Lámpabúra polírozás M3: a lámpa búráját több lépésben lecsiszoljuk, és újralakkozzuk. Ez a művelet kb. fél órát vesz igénybe.  Lámpabúra polírozás M3
  • Szélvédő polírozás M3: a szélvédő sérüléseinek elrejtésére szolgáló módszer, amelynek költsége és időigénye a karcolás mélységétől függ. Szélvédőpolirozás M3
  • Szélvédő gravírozás M3: megkülönböztetünk kvarchomokos gravírozást, zselés gravírozást, és UV lakk jelölést. Szélvédőgravírozás M3
  • Nanobevonat M3: speciális, vízlepergető hatású eljárás, amelynek köszönhetően megnő a vezetés biztonsága. A nanobevonat javítja a sofőr reakcióidejét, redukálja a téli jégképződést a szélvédőn, és visszafogja a szennyeződések lerakódását (sár, bogarak). A könnyen tisztítható bevonat hatása kb. 6 hónapig érvényesül, és ellenáll a mosóban végzett mosásnak is. Nanobevonat M3

Ha a szélvédőrepedés javítás M3 övezetében érdekli, akkor kérjük, látogasson el partner oldalunkra: első szélvédő javítás M3

Hadd emlékeztessük, autó szélvédőcsere M3 területén akár a helyszínen, 15 éves tapasztalattal, jótállással, önrész kedvezménnyel, 06 70 602-6000 Szita Ferenc, becsületes szélvédő csere árakkal.