Szélvédő csere Soroksár

Szélvédő csere Soroksár

Rövid határidőn belüli akciós autóüveg beépítés Soroksár  övezetében akár ünnepnapon, sok évnyi tapasztalat, garancia, 06-30-602-6000 Szita Ferenc.

CASCO kárrendezés, megfizethető árak.

Szélvédőcsere vagy szélvédőjavítás?

Ha a kocsi szélvédője valahogyan megsérül, akkor a sérülés nagyságától és fajtájától függően vagy megoldható a szélvédőjavítás, vagy pedig nincs más megoldás, csak a szélvédő csere. Telefonos elmondás alapján sokszor nagyon nehezen dönthető el az, hogy lehet-e javítani a megrongálódott szélvédőt, vagy mindenképpen szélvédőcserére van szükség. Általában az a célravezető, ha az autó károsodásának szemrevételezése után mi magunk döntjük el, hogy melyik beavatkozás a legjobb.

A szélvédő csere menete – szélvédőcsere Soroksár

Szélvédőnk 3 rétegből áll, de előfordulhat, hogy súlyosan károsodik. A kőfelverődés, akármilyen kis problémának is látszik, komoly károkat okozhat. Ha az autóüveg betörikvagy megreped, máris ki kell cserélni. Mint a doktor a betegnek, én is fontosnak tartom elmondani a „diagnózist” és a gyógyítás menetét. Az alábbi szakaszban a szélvédő csere menetével ismerkedhet meg összefoglaló jelleggel.

  1. A sérült üveget egy különleges célszerszámmal vagy kivágó dróttal távolítjuk el, ügyelve arra, hogy a jármű látható, illetve nem látható részei ne károsodjanak. Előfordulhat, hogy menet közben, a nem látható részeken kialakult karcolások a későbbiekben csúnya rozsdásodásokhoz vezetnek. Ezért ha már megtörtént a sérülés, azt egy speciális festékkel még a beszerelést megelőzően kell szervizelni.
  2. A régi szélvédő kiszerelése után következhet az új berakása. Ezt alapos tisztítás előzi meg, majd rákerül a keretre. Ha az kifogástalan állapotban van és károsodás nélkül lehetett kivenni, akkor a régi keretet tesszük vissza. Akár régi, akár új keretbe kerül a szélvédő, a soron lévő lépés ennek az üvegnek a beragasztása.
  3. Ennél a lépésnél a mester nagy figyelemmel választja ki a legtökéletesebb ragasztót. roppant lényeges, hogy a ragasztó összefüggő peremmé váljon, ezzel kiküszöbölve az apró hézagos felületek beázását vagy a szélzaj létrejöttét. A ragasztó felvitele után helyére kerül az üveg.
  4. Egy tapadókorongos szerszámmal a helyére tesszük, határozott mozdulatokkal a helyére tesszük, és egy speciális ragasztószalaggal a jármű tetejéhez erősítjük. Ekkor még nem lehet menni a kocsival, el kell telnie az ún. műhelyelhagyási időnek. A várakozás közben végrehajtjuk az antennák, fűtőszálak csatlakoztatását.

A fent leírtak alapján látható, hogy a szélvédőcsere nem rakétatudomány, de azért ne próbálja ki otthon!

Autóüveg csere árak – szélvédő csere Soroksár

Az árakkal kapcsolatos bővebb információ a megfelelő oldalunkon olvasható részletesen, de röviden annyit mondhatunk, hogy személyautó esetén 6 ezer Ft és 12 ezer Ft között, nagyobb autók és kisteherautók esetén 12 ezer Ft és 25 ezer Ft között, nagyobb teherautók esetén 20 ezer és 60 ezer Ft között várható, autóbusz autóüveg cseréje 50 ezer Ft-tól kezdődik.

A járművek oldalüvege esetén azok sokfélesége miatt egyéni díjakat alkalmazunk.

Garanciális kérdések

  • Az általunk beszerelt autó üvegek gyári minőségűek (pl. Securit).
  • Minden üvegre fél év jótállást adunk, ha nincs rajta külső károsodás.
  • Autóüveg beázásra: 10 év jótállás rendeltetésszerű használat esetén

Miért hozzánk forduljon a szélvédő csere elvégzésével?

  • Vállalkozásunk az autóüveg csere iparágára specializálódott (szélvédő, negyed üveg, hátsó üveg, ajtó üveg stb.)
  • Vállalunk teljes körű CASCO kárfelvételt és kárrendezést, így előfordulhat, hogy akár ingyenesen javítható vagy cserélhető a jármű szélvédője.
  • A szélvédő cserét mozgó műhelyünkkel, akár háznál is el tudjuk végezni.
  • Sok esetben rugalmasak tudunk lenni, és az autóüveg cseréjét vasárnap is elvégezzük.
  • Személyautók autóüveg cseréjén kívül teherautók és buszok szélvédőcseréjét is vállaljuk.
  • Cégünk legfőképpen abban különbözik a szélvédő beszerelését, illetve cseréjét végző cégek többségétől, hogy kollégáimmal 15 éves szakmai tapasztalatunk van a szélvédő üveg cserében.
  • Munkánkat teljes körű minőségi ügyfélelégedettséggel végezzük, forduljon hozzánk nyugodtan!
Szélvédőcsere Soroksár

A szélvédő éppen olyan fontos biztonsági része az autónak, mint a jó állapotú gumiabroncs, ezért ne reszkírozza meg, hogy nem becsületes szakemberrel végezteti el a munkát, ezért hívjon minket most, ha kérdése van, vagy már döntött!

Az emberi élet védelmén és biztonságán kívül törekszünk arra, hogy a szélvédőjét az időbeosztásához alkalmazkodva cseréljük ki akár a munkahelyén, a házánál vagy a mi műhelyünkben.

Szélvédő csere Soroksár – CASCO ügyintézés

Vállalunk teljes körű CASCO kárfelvételt és kárrendezést, így előfordulhat, hogy akár ingyen javítható vagy cserélhető a jármű szélvédője.

kárfelvételhez szükséges dokumentumok magánszemélyeknek:
– jogosítvány,
– forgalmi engedély,
– törzskönyv,
– személyi igazolvány,
– meghatalmazás a cégünk részére.

kárfelvételhez szükséges papírok cégeknek:
– jogosítvány,
– forgalmi engedély,
– törzskönyv,
– meghatalmazás részünkre,
– aláírási címpéldány,
– bélyegző.

Szeretnénk emlékeztetni, a szélvédő csere CASCO ügyintézéssel akár ingyenes is lehet!

További szolgáltatásaink

A szélvédő cseréjén kívül az alábbi plusz szolgáltatásokkal állunk rendelkezésére:

  • Lámpabúra polírozás Soroksár: a fényszórót több menetben lecsiszoljuk, és újralakkozzuk. Ez a művelet kb. 30 percet vesz igénybe.  Lámpabúra polírozás Soroksár
  • Szélvédő polírozás Soroksár: a szélvédő sérüléseinek elrejtésére szolgáló művelet, amelynek ára és az elvégzéséhez szükséges idő a sérülés mélységétől függ. Szélvédőpolirozás Soroksár
  • Szélvédő gravírozás Soroksár: megkülönböztetünk kvarchomokos gravírozást, zselés gravírozást, és UV lakk jelölést. Szélvédőgravírozás Soroksár
  • Nanobevonat Soroksár: speciális, vízlepergető hatású eljárás, amelynek révén növelhető a vezetés biztonsága. A nanobevonat csökkenti a sofőr reakcióidejét, visszafogja a téli jégképződést a szélvédőn, és mérsékli a szennyeződések lerakódását (sár, bogarak). A könnyen tisztítható bevonat hatása kb. 6 hónapig érvényesül, és ellenáll a mosóban végzett mosásnak is. Nanobevonat Soroksár

Ha a szélvédőrepedés javítás Soroksár környékén érdekli, akkor kérjük, látogasson el partner oldalunkra: szélvédő javítás kiszállással Soroksár

Ne feledje, autó szélvédőcsere Soroksár területén akár hétvégén, 15 éves tapasztalattal, garanciával, teljes körű CASCO kárrendezéssel, 06 70 602-6000 Szita Ferenc, korrekt szélvédő csere árakkal.