Szélvédő csere Kistarcsa

Szélvédő csere Kistarcsa

Rövid határidőn belüli szélvédő csere hétvégén Kistarcsa  régiójában akár munkaszüneti napon, sok évnyi tapasztalat, garancia, 30/602 6000 Szita Ferenc.

Teljes körű kárrendezés, pénztárcakímélő árak.

Szélvédőcsere vagy szélvédőjavítás?

Ha a kocsi szélvédője valahogyan megsérül, akkor a sérülés kiterjedtségétől és fajtájától függően vagy lehetséges a szélvédőjavítás, vagy pedig nincs egyéb választás, csak a szélvédő csere. Telefonon keresztüli beszámoló alapján sokszor nagyon nehezen vagy egyáltalán nem állapítható meg az, hogy megoldható-e javítani a megrongálódott szélvédőt, vagy minden körülmények között elkerülhetetlen a szélvédő csere. Általában az a célravezető, ha az autó szélvédőjének szemrevételezése után saját magunk döntjük el, hogy melyik beavatkozás javasolt.

A szélvédő csere eljárása – szélvédőcsere Kistarcsa

Az autó szélvédője 3 rétegből áll, de előfordulhat, hogy súlyosan rongálódik. A kavicsfelverődés, akármilyen kis problémának is látszik, komoly károkat okozhat. Ha az autóüveg betörikvagy végigreped, máris ki kell cserélni. Mint az orvos a betegnek, én is lényegesnek tartom elmondani a „diagnózist” és az orvoslás folyamatát. A továbbiakban a szélvédő csere menetével ismerkedhet meg összefoglaló jelleggel.

  1. A megrongálódott szélvédőt egy erre speciálisan kialakított célszerszámmal vagy kivágó dróttal távolítjuk el, ügyelve arra, hogy a jármű látható, illetve nem látható részei ne sérüljenek. Ennek ellenére megtörténhet, hogy menet közben, a nem látható részeken kialakult karcolások a későbbiekben csúnya rozsdásodásokhoz vezetnek. Ezért ha már bekövetkezett a sérülés, azt egy különleges festékkel még a beépítést megelőzően kell kezelni.
  2. A régi szélvédő kiszerelése után következhet az új beszerelése. Ezt alapos tisztítás előzi meg, ezután rákerül a keretre. Ha az megfelelő és károsodás nélkül lehetett kivenni, akkor a régi keretet helyezzük vissza. Akár régi, akár új keretbe kerül a szélvédő, a következő lépés ennek a szélvédőnek a beragasztása.
  3. Itt a szakember nagy figyelemmel választja ki a megfelelő ragasztó anyagot. roppant lényeges, hogy a ragasztó összefüggő karimává alakuljon, ezáltal megakadályozva az apró hézagos területek beázását vagy a szélzaj kialakulását. A ragasztó felvitele után helyére kerül az üveg.
  4. Egy tapadókorongos eszközzel a helyére emeljük, határozott mozdulatokkal a helyére tesszük, és egy speciális ragasztószalaggal a jármű tetejéhez rögzítjük. Ebben az állapotban még nem lehet menni a járművel, el kell telnie az ún. műhelyelhagyási időnek. Ez idő alatt elvégezzük az antennák, fűtőszálak bekötését.

A fenti információk alapján látható, hogy a szélvédő csere nem rakétatudomány, de azért nem javasoljuk otthoni elvégzését!

Szélvédő csere árak – szélvédő csere Kistarcsa

Az árakkal kapcsolatos bővebb tájékoztatás a megfelelő menüpontban látható részletesen, de röviden annyit mondhatunk, hogy személyautó esetén 6 ezer Ft és 12 ezer Ft között, nagyobb autók és kisteherautók esetén 12 ezer Ft és 25 ezer Ft között, nagyobb teherautók esetén 20 ezer és 60 ezer Ft között várható, busz szélvédőcseréje 50 ezer Ft-tól kezdődik.

A járművek oldalüvege esetén azok sokfélesége miatt egyéni árszabást alkalmazunk.

Garanciális kérdések

  • A részünkről beszerelt üvegek gyári minőségűek (pl. Pilkington).
  • Minden üvegre 6 hónapnyi garanciát adunk, ha nincs rajta külső sérülés.
  • Szélvédő beázásra: 10 év jótállás rendeltetésszerű használat esetén

Miért minket hívjon a szélvédő csere elvégzésével?

  • Cégünk az autóüveg csere iparágára specializálódott (szélvédő, negyed üveg, hátsó üveg, ajtó üveg stb.)
  • Vállalunk teljes körű CASCO kárfelvételt és kárrendezést, így megeshet, hogy akár ingyen javítható vagy cserélhető a kocsi szélvédője.
  • A szélvédő cserét mobil módon, akár háznál is el tudjuk végezni.
  • Sok esetben rugalmasak tudunk lenni, és az autóüveg cseréjét hétvégén is elvégezzük.
  • Személyautók autóüveg cseréjén kívül kamionok és buszok szélvédőcseréjét is vállaljuk.
  • Cégünk legfőképpen abban különbözik a szélvédő beszerelését, illetve cseréjét végző többi cégtől, hogy munkatársaimmal több évtizedes szakmai tapasztalatunk van a szélvédő üveg cserében.
  • Munkánkat 100%-os minőségi ügyfélelégedettséggel végezzük, forduljon hozzánk bizalommal!

A szélvédő pontosan olyan lényeges biztonsági eleme a járműnek, mint a jó állapotban lévő gumiabroncs, ezért ne reszkírozza meg, hogy nem becsületes céggel végezteti el a munkát, ezért hívjon minket most, ha kérdése van, vagy már döntött!
Szélvédőcsere Kistarcsa
Az emberi élet védelmén és biztonságán kívül törekszünk arra, hogy a szélvédőjét az időbeosztásához alkalmazkodva cseréljük ki akár a munkahelyén, az otthonában vagy a saját műhelyünkben.

Szélvédőcsere Kistarcsa – CASCO ügyintézés

Vállalunk teljes körű CASCO kárfelvételt és kárrendezést, így előfordulhat, hogy akár ingyen javítható vagy cserélhető a jármű szélvédője.

kárfelvételhez szükséges nyomtatványok magánszemélyeknek:
– jogosítvány,
– forgalmi engedély,
– törzskönyv,
– személyi igazolvány,
– meghatalmazás a cégünk részére.

kárfelvételhez szükséges nyomtatványok cégeknek:
– jogosítvány,
– forgalmi engedély,
– törzskönyv,
– meghatalmazás a cégünk részére,
– aláírási címpéldány,
– bélyegző.

Ne feledje, a szélvédő csere CASCO ügyintézéssel akár ingyenes is lehet!

Kiegészítő szolgáltatásaink

A szélvédő cseréjén kívül a következő plusz szolgáltatásokkal állunk rendelkezésére:

  • Lámpabúra polírozás Kistarcsa: a fényszórót több lépésben lecsiszoljuk, majd újralakkozzuk. Ez a művelet kb. fél órát vesz igénybe.  Lámpabúra polírozás Kistarcsa
  • Szélvédő polírozás Kistarcsa: a szélvédő sérüléseinek eltüntetésére szolgáló eljárás, amelynek ára és időigénye a karcolás mélységétől függ. Szélvédőpolirozás Kistarcsa
  • Szélvédő gravírozás Kistarcsa: megkülönböztetünk kvarchomokos gravírozást, zselés gravírozást, és UV lakk jelölést. Szélvédőgravírozás Kistarcsa
  • Nanobevonat Kistarcsa: speciális, vízlepergető hatású technológia, amelynek köszönhetően fokozható a vezetés biztonsága. A nanobevonat csökkenti a sofőr reakcióidejét, visszafogja a téli jégképződést a szélvédőn, és redukálja a szennyeződések lerakódását (sár, bogarak). A könnyen tisztítható bevonat hatása kb. 6 hónapig érvényesül, és ellenáll az autómosóban végzett mosásnak is. Nanobevonat Kistarcsa

Ha a szélvédő javítás Kistarcsa régiójában érdekli, akkor kérjük, látogasson el partner oldalunkra: busz szélvédő javítás Kistarcsa

Ne feledje, autóüveg csere Kistarcsa területén akár szombaton, több évtizedes tapasztalattal, garanciával, önrész kedvezménnyel, 06 70 602-6000 Szita Ferenc, korrekt szélvédő csere árakkal.