Autó szélvédő csere Határ út

Autó szélvédő csere Határ út

Szélvédőcsere Határ út régiójában akár a helyszínen, rengeteg tapasztalat, jótállás, 30/602 6000 Szita Ferenc.

CASCO kárrendezés, pénztárcabarát árak.

Szélvédőcsere vagy szélvédőjavítás?

Ha az autó szélvédője valamiképpen megsérül, akkor a sérülés mértékétől és fajtájától függően vagy megoldható a szélvédőjavítás, vagy pedig nincs egyéb megoldás, csak a szélvédő csere. Telefonos beszámoló alapján sokszor nagyon nehezen vagy egyáltalán nem dönthető el az, hogy kivitelezhető-e javítani a károsodott szélvédőt, vagy minden körülmények között elkerülhetetlen a szélvédő csere. Azt szoktuk javasolni, ha az autó szélvédőjének felmérése után saját magunk döntjük el, hogy melyik megoldás a célszerű.

A szélvédő csere folyamata – szélvédőcsere Határ út

Az autó szélvédője 3 rétegből áll, de megeshet, hogy kritikus mértékben sérül. A kavicsfelverődés, akármilyen elhanyagolható problémának is tűnik, komoly károkat okozhat. Ha az autóüveg betörik, vagy megreped, máris ki kell cserélni. Mint a doktor a betegnek, én is lényegesnek tartom ismertetni a „diagnózist” és a gyógyítás menetét. A továbbiakban a szélvédő csere menetével ismerkedhet meg összefoglaló jelleggel.

  1. A károsodott autóüveget egy különleges célszerszámmal vagy kivágó dróttal besszük ki, ügyelve arra, hogy a karosszéria látható, illetve nem látható részei ne károsodjanak. Előfordulhat, hogy a folyamat alatt, a nem látható részeken kialakult karcolások a jövőben csúnya rozsdásodásokhoz vezetnek. Így ha már bekövetkezett a sérülés, azt egy speciális festékkel még a beépítést megelőzően kell orvosolni.
  2. A régi autóüveg eltávolítása után következhet az új berakása. Ezt alapos tisztítás előzi meg, ezután rákerül a keretre. Ha az megfelelő és károsodás nélkül tudtuk kiemelni, akkor a régi keretet helyezzük vissza. Akár régi, akár új keretbe kerül a szélvédő, a soron lévő lépés ennek a szélvédőnek a beragasztása.
  3. Itt a mester nagy körültekintéssel választja ki a legtökéletesebb ragasztót. roppant lényeges, hogy a ragasztó összefüggő peremmé váljon, ezzel megakadályozva az apró hézagos felületek beázását vagy a szélzaj kialakulását. A ragasztó felkenése után helyére kerül az üveg.
  4. Egy tapadókorongos szerszámmal a helyére emeljük, határozott mozdulatokkal beillesztjük, és egy erre a célra kifejlesztett ragasztószalaggal a jármű tetejéhez rögzítjük. Ezután még nem lehet menni a kocsival, el kell telnie az ún. műhelyelhagyási időnek. A várakozás közben végrehajtjuk az antennák, fűtőszálak bekötését.

Az előbb ismertetettek alapján látható, hogy a szélvédő csere nem rakétatudomány, de azért nem javasoljuk otthoni elvégzését!

Szélvédőcsere árak – szélvédőcsere Határ út

Az árakkal kapcsolatos bővebb információ a megfelelő menüpontban található részletesen, de összefoglaló jelleggel annyit mondhatunk, hogy személyautó esetén 6 ezer Ft és 12 ezer Ft között, nagyobb autók és kisteherautók esetén 12 ezer Ft és 25 ezer Ft között, nagyobb teherautók esetén 20 ezer és 60 ezer Ft között várható, autóbusz autóüveg cseréje 50 ezer Ft-tól kezdődik.

A járművek oldalüvege esetén azok sokfélesége miatt egyéni árszabást alkalmazunk.

Garanciális kérdések

  • Az általunk beépített szélvédők gyári minőségűek (Securit, Pilkington, Nordglass stb.).
  • Minden szélvédőre 6 hónapnyi garanciát adunk, ha nincs rajta külső károsodás.
  • Szélvédő beázásra: 10 év garancia rendeltetésszerű használat esetén

Miért hozzánk forduljon a szélvédő csere elvégzésével?

  • Cégünk a szélvédő csere iparágára szakosodott (szélvédő, negyed üveg, hátsó üveg, ajtó üveg stb.)
  • Vállalunk teljes körű CASCO kárfelvételt és kárrendezést, így megeshet, hogy akár ingyen javítható vagy cserélhető az autó szélvédője.
  • A szélvédő cserét mozgó műhelyünkkel, akár a helyszínen is el tudjuk végezni.
  • Sok esetben rugalmasak tudunk lenni, és a szélvédőcserét vasárnap is elvégezzük.
  • Személyautók szélvédőcseréjén kívül teherautók és buszok szélvédőcseréjét is vállaljuk.
  • Cégünk kiváltképpen abban különbözik a szélvédő berakását, illetve cseréjét végző többi cégtől, hogy kollégáimmal több évtizedes szakmai tapasztalatunk van a szélvédő üveg cserében.
  • Munkánkat 100%-os garantált ügyfélelégedettséggel végezzük, forduljon hozzánk bizalommal!
Szélvédőcsere Határ út

A szélvédő pontosan olyan lényeges biztonsági eleme az autónak, mint a jó állapotban lévő gumi, ezért ne kockáztassa meg, hogy nem tisztességes szakemberrel végezteti el a munkát, ezért hívjon minket most, ha kérdése van, vagy már meghozta a döntését!

Az élet védelmén és biztonságán kívül az a célunk, hogy a szélvédőjét Önhöz alkalmazkodva cseréljük ki akár a munkahelyén, a házánál vagy a saját műhelyünkben.

Szélvédő csere Határ út – CASCO ügyintézés

Vállalunk teljes körű CASCO kárfelvételt és kárrendezést, így megeshet, hogy akár ingyenesen javítható vagy cserélhető az autó szélvédője.

A kárfelvételhez szükséges nyomtatványok magánszemélyeknek:
– jogosítvány,
– forgalmi engedély,
– törzskönyv,
– személyi igazolvány,
– meghatalmazás a cégünk részére.

A kárfelvételhez szükséges nyomtatványok cégeknek:
– jogosítvány,
– forgalmi engedély,
– törzskönyv,
– meghatalmazás részünkre,
– aláírási címpéldány,
– bélyegző.

Ne feledje, a szélvédő csere CASCO ügyintézéssel akár ingyenes is lehet!

További szolgáltatásaink

A szélvédő cseréjén kívül a következő plusz szolgáltatásokkal állunk rendelkezésére:

  • Lámpabúra polírozás Határ út: a lámpa búráját több lépésben lecsiszoljuk, és újralakkozzuk. A munka kb. 30 percet vesz igénybe. Lámpabúra polírozás Határ út
  • Szélvédő polírozás Határ út: a szélvédő sérüléseinek elrejtésére szolgáló művelet, amelynek ára és az elvégzéséhez szükséges idő a sérülés mélységétől függ. Szélvédőpolirozás Határ út
  • Szélvédő gravírozás Határ út: megkülönböztetünk kvarchomokos gravírozást, zselés gravírozást, és UV lakk jelölést. Szélvédőgravírozás Határ út
  • Nano szélvédőbevonat Határ út: különleges, vízlepergető hatású technológia, amelynek köszönhetően megnő a vezetés biztonsága. A nanobevonat javítja a sofőr reakcióidejét, visszafogja a téli jégképződést a szélvédőn, és csökkenti a szennyeződések lerakódását (sár, bogarak). A könnyen tisztítható bevonat hatása kb. 6 hónapig érvényesül, és ellenáll az autómosóban végzett mosásnak is. Nanobevonat Határ út

Ha a szélvédő javítás Határ út területén érdekli, akkor kérjük, látogasson el partner oldalunkra: http://szelvedojavitas.org

Hadd emlékeztessük, autó szélvédőcsere Határ út területén akár a helyszínen, 15 éves tapasztalattal, garanciával, teljes körű CASCO kárrendezéssel, 06 70 602-6000 Szita Ferenc, megfizethető szélvédő csere árakkal.