Akciós szélvédőcsere Hármashatárhegy

Akciós szélvédőcsere Hármashatárhegy

Rövid határidőn belüli szélvédőjavítás vagy csere Hármashatárhegy területén akár hétvégén, több évtizedes tapasztalat, jótállás, 06-30-602-6000 Szita Ferenc.

Teljes körű kárrendezés, pénztárcabarát árak.

Szélvédőcsere vagy szélvédő javítás?

Ha az autó szélvédője valamilyen módon károsodik, akkor a sérülés kiterjedtségétől és típusától függően vagy lehetséges a szélvédő javítás, vagy pedig nincs más lehetőség, csak a szélvédő csere. Telefonos leírás alapján sokszor igen nehézkesen állapítható meg az, hogy kivitelezhető-e javítani a megrongálódott szélvédőt, vagy mindenképpen elkerülhetetlen a szélvédő csere. A legjobb, ha az autó szélvédőjének felmérése után saját magunk döntjük el, hogy melyik beavatkozás a kívánatos.

A szélvédő csere lépései – szélvédőcsere Hármashatárhegy

Az autó szélvédője 3 rétegből áll, de megeshet, hogy kritikus mértékben sérül. A kőfelverődés, akármilyen jelentéktelen problémának is látszik, komoly károkat okozhat. Ha az autóüveg betörik, vagy megreped, máris ki kell cserélni. Mint az orvos a betegnek, én is lényegesnek tartom elmondani a „diagnózist” és a gyógyítás eljárását. A továbbiakban a szélvédő csere lépéseivel ismerkedhet meg összefoglaló jelleggel.

  1. A megrongálódott autóüveget egy erre speciálisan kialakított késsel vagy kivágó dróttal besszük ki, odafigyelve arra, hogy a karosszéria látható, illetve nem látható részei ne sérüljenek. Megeshet azonban, hogy menet közben, a nem látható helyeken létrejött karcolások a későbbiekben csúnya rozsdásodásokhoz vezetnek. Ezért ha már megtörtént a kár, azt egy különleges festékkel még a beszerelést megelőzően kell szervizelni.
  2. A régi autóüveg eltávolítása után jöhet az új behelyezése. Ezt gondos tisztítás előzi meg, ezután rákerül a keretre. Ha az megfelelő és károsodás nélkül sikerült eltávolítani, akkor a régi keretet emeljük vissza. Akár régi, akár új keretbe kerül a szélvédő, a következő lépés ennek az autóüvegnek a beragasztása.
  3. Ekkor a mester nagy gonddal választja ki a legtökéletesebb ragasztó anyagot. Fontos, hogy a ragasztó összefüggő karimává váljon, ezáltal kiküszöbölve a mikro hézagos területek beázását vagy a szélzaj kialakulását. A ragasztó felvitele után beemeljük a szélvédőt.
  4. Egy tapadókorongos szerszámmal a helyére tesszük, határozott mozdulatokkal beillesztjük, és egy speciális ragasztószalaggal a kocsi tetejéhez erősítjük. Ekkor még nem lehet közlekedni a járművel, el kell telnie az ún. műhelyelhagyási időnek. A várakozás közben elvégezzük az antennák, fűtőszálak bekötését.

Az előbb ismertetettek alapján látható, hogy a szélvédő csere nem rakétatudomány, de azért ne próbálja ki otthon!

Autóüveg csere árak – szélvédő csere Hármashatárhegy

Az árakkal kapcsolatos bővebb információ a megfelelő oldalunkon látható részletesen, de összefoglaló jelleggel annyit mondhatunk, hogy személyautó esetén 7 ezer Ft és 19 ezer Ft között, nagyobb autók és kisteherautók esetén 12 ezer Ft és 25 ezer Ft között, nagyobb teherautók esetén 20 ezer és 60 ezer Ft között várható, kamion autóüveg cseréje 50 ezer Ft-tól kezdődik.

A járművek oldalüvege esetén a rengeteg típus miatt egyéni díjakat alkalmazunk.
Gyakran kapunk telefont az alábbi problémákkal kapcsolatban:

  • szélvédő biztosítás
  • szélvédő kivágó gép
  • szélvédő tömítés Hármashatárhegy
  • szélvédő üveg karceltávolító Hármashatárhegy

Jellemző típusok, szélvédő cserét vállalunk:

  • Zafira B szélvédő
  • Corsa D szélvédő Hármashatárhegy
  • Uaz szélvédő
  • Rain-x szélvédő Hármashatárhegy
  • Fabia 2 szélvédő Hármashatárhegy
  • Peugeot 407 szélvédő ár Hármashatárhegy
  • Mazda mx 5 szélvédő Hármashatárhegy
  • Porsche 924 szélvédő Hármashatárhegy

Jótállásra vonatkozó kérdések

  • Az általunk beszerelt üvegek gyári minőségűek (pl. Nordglass).
  • Minden üvegre fél év jótállást adunk, ha nincs rajta külső károsodás.
  • Szélvédő beázásra: 10 év garancia előírásszerű használat esetén

Miért minket hívjon a szélvédő csere elvégzésével?

  • Vállalkozásunk az autóüveg csere területére szakosodott (szélvédő, negyed üveg, hátsó üveg, ajtó üveg stb.)
  • Vállalunk teljes körű CASCO kárfelvételt és kárrendezést, így megtörténhet, hogy teljesen ingyen javítható vagy cserélhető a jármű szélvédője.
  • A szélvédő cserét mozgó műhelyünkkel, akár háznál is meg tudjuk csinálni.
  • Sok esetben rugalmasak tudunk lenni, és a szélvédőcserét munkaszüneti napokon is elvégezzük.
  • Személyautók szélvédőcseréjén kívül kamionok és buszok szélvédőcseréjét is vállaljuk.
  • Cégünk legfőképpen abban különbözik a szélvédő berakását, illetve cseréjét végző többi cégtől, hogy kollégáimmal több évtizedes szakmai tapasztalatunk van a szélvédő üveg cserében.
  • Munkánkat 100%-os garantált ügyfélelégedettséggel végezzük, forduljon hozzánk bizalommal!
Szélvédőcsere Hármashatárhegy

A szélvédő éppen olyan fontos biztonsági része a járműnek, mint a jó állapotban lévő kerekek, ezért ne reszkírozza meg, hogy nem becsületes céggel végezteti el a szerelést, ezért hívjon minket most, ha kérdése van, vagy már döntött!

Az emberi élet védelmén és biztonságán kívül az a célunk, hogy a szélvédőjét Önhöz alkalmazkodva cseréljük ki akár a munkahelyén, az otthonában vagy a mi műhelyünkben.

Szélvédőcsere Hármashatárhegy – CASCO ügyintézés

Vállalunk teljes körű CASCO kárfelvételt és kárrendezést, így megeshet, hogy akár ingyenesen javítható vagy cserélhető a jármű szélvédője.

A kárfelvételhez szükséges papírok magánszemélyeknek:
– jogosítvány,
– forgalmi engedély,
– törzskönyv,
– személyi igazolvány,
– meghatalmazás részünkre.

A kárfelvételhez szükséges dokumentumok cégeknek:
– jogosítvány,
– forgalmi engedély,
– törzskönyv,
– meghatalmazás a cégünk részére,
– aláírási címpéldány,
– bélyegző.

Szeretnénk emlékeztetni, a szélvédő csere CASCO ügyintézéssel akár ingyenes is lehet!

További szolgáltatásaink

A szélvédő cseréjén kívül az alábbi plusz szolgáltatásokkal állunk rendelkezésére:

  • Lámpabúra polírozás Hármashatárhegy: a fényszórót több menetben lecsiszoljuk, és újralakkozzuk. A munka kb. fél órát vesz igénybe. Lámpabúra polírozás Hármashatárhegy
  • Szélvédő polírozás Hármashatárhegy: a szélvédő sérüléseinek eltüntetésére szolgáló művelet, amelynek ára és időigénye a karcolás mélységétől függ. Szélvédőpolirozás Hármashatárhegy
  • Szélvédő gravírozás Hármashatárhegy: megkülönböztetünk kvarchomokos gravírozást, zselés gravírozást, és UV lakk jelölést. Szélvédőgravírozás Hármashatárhegy
  • Nano szélvédőbevonat Hármashatárhegy: speciális, vízlepergető hatású technológia, amelynek révén megnő a vezetés biztonsága. A nanobevonat csökkenti a sofőr reakcióidejét, visszafogja a téli jégképződést a szélvédőn, és visszafogja a szennyeződések lerakódását (sár, bogarak). A könnyen tisztítható bevonat hatása kb. fél évig érvényesül, és ellenáll az autómosóban végzett mosásnak is. Nanobevonat Hármashatárhegy

Ha a kőfelverődés javítás Hármashatárhegy környékén érdekli, akkor kérjük, látogasson el partner oldalunkra: teherautó szélvédő csere Hármashatárhegy

Hadd emlékeztessük, autóüveg csere Hármashatárhegy területén akár hétvégén, 15 éves tapasztalattal, garanciával, teljes körű CASCO kárrendezéssel, 06 70 602-6000 Szita Ferenc, megfizethető szélvédő csere árakkal.

Megbízható kőfelverődés javítás Hármashatárhegy

Garanciális, pénztárcabarát kőfelverődés javítás Hármashatárhegy térségében (+36 70 602 6000), perceken belüli indulással.

Szélvédőjavítás Hármashatárhegy – gyakorlati tanácsok

Minden esetben ragassza le a kár helyét, hogy ne kerüljön bele piszok!
Melegben a szélvédő üveg gyorsabban reped!
Ne mossa le a szélvédőt a szélvédő károsodásának elhárítása előtt!
Színezett szélvédő károsodásának elhárítása is lehetséges!
Fűtőszálas szélvédőt is lehet javítani!
Hátsó és oldalsó szélvédő is javítható!

Miért minket érdemes választania az autóüveg megmentésére?

1. A legfontosabb, amit velünk megőriz, a biztonság. Egyfelől csak minőségi szélvédő üveget építünk be elismert gyártók anyagai közül, másfelől ne bízza magát szép számmal hirdető hozzá nem értő „szakemberekre”, akik jócskán áron aluli munkát ígérve kihasználják az emberek jóhiszeműségét. Mi csak kiváló eszközökkel dolgozunk, és ha velünk végezteti a javítást, nyugodtan alhat, nem kevés referenciával rendelkezünk a szélvédő javítás és csere területén, hiszen régóta foglalkozunk ezzel.Szélvédőjavítás Hármashatárhegy

2. Ünnepnap is végzünk javítást, és akár házhoz is megyünk!Gyors szélvédő javítás Hármashatárhegy

3. Velünk pénzt is megtakaríthat, tekintve, hogy a szélvédőt csak abban az esetben cseréljük, ha javítással nem hárítható el a kár.

Sokszor elkerülhetetlennek tűnik, de mikor tanácsos szakemberhez fordulni, pénztárcabarát megoldás-e, és kihez fordulhatok korrekt, gyors és megfizethető megoldásért? Személyautó, autóbusz, kamion, tehergépkocsi szélvédő javítása a helyszínen.Olcsó szélvédő javítás Hármashatárhegy
Gyakran keresnek minket a következő problémákkal kapcsolatban:

  • szélvédő akció Hármashatárhegy
  • szélvédő hibák Hármashatárhegy
  • új szélvédő árak Hármashatárhegy
  • szélvédő üveg árak

Keresett modellek, szélvédő javítást vállalunk:

  • Opel Omega B szélvédő Hármashatárhegy
  • Toyota Carina E szélvédő
  • Opel Astra G szélvédő párásodás
  • X-type szélvédő Hármashatárhegy
  • Golf 3 szélvédő Hármashatárhegy
  • BMW 3 szélvédő
  • Trabant 601 szélvédő
  • Maruti 800 szélvédő Hármashatárhegy

AUTÓÜVEG CSERE VALAMINT KAVICSFELVERŐDÉS JAVÍTÁS Hármashatárhegy övezetében!

Gyors és szakértő szélvédőjavítás, a szélvédőn kövek felverődése által okozott károsodások, repedések orvoslása garanciával, telephelyünkön, az Ön garázsában vagy a jelenlegi tartózkodási helyén, akár ingyenes kiszállással!

Előfordul, hogy autózás közben a szélvédőre felverődő kő olyan kárt idéz elő, amelyet orvosolni kell. Szerencsés esetben, akkor nem kell szerelőt hívni, mert említésre sem méltó a sérülés mértéke. Ha látható repedés vagy törés keletkezett az autóüvegben, akkor ajánlott inkább szakképzett szerelőhöz fordulni, mert a személyi biztonság első számú szempont, és a kárt szenvedett autóüveggel inkább nem érdemes kockáztatni!

Időnként előfordul, hogy az autóüveg a kő hatására egyből megreped, látható sérülés keletkezik, amit csak szakember beavatkozásával vagy szélvédő cserével lehet elhárítani. A szélvédő sérülésénél az egyik alapvető dolog, hogy miután észleltük a jelenséget, akkor haladéktalanul intézkedjünk, hogy minél nagyobb legyen az esély az autóüveg megmentésére!
Ha ránk hallgat, ha autójáról van szó, érdemes jó szakműhelyt megbíznia kavicsfelverődés javítás Hármashatárhegy környékén (06 30 602 6000) való kivitelezéséhez!

CASCO-s autóüveg beépítés Hármashatárhegy

Akár azonnali szélvédős mester kiszállással Hármashatárhegy területén akár a helyszínen, több évtizedes tapasztalat, garancia, (70) 602-6000 Szita Ferenc.
CASCO kárrendezés, tisztességes árak.

Szélvédőcsere vagy szélvédő javítás?

Ha a kocsi szélvédője valamiképpen károsodik, akkor a sérülés mértékétől és jellegétől függően vagy lehetséges a szélvédő javítás, vagy pedig nincs egyéb megoldás, csak a szélvédő csere. Telefonos beszámoló alapján sokszor nagyon nehezen dönthető el az, hogy megoldható-e javítani a sérült szélvédőt, vagy minden körülmények között szélvédőcserére van szükség. Azt szoktuk javasolni, ha az autó szélvédőjének felmérése után mi magunk döntjük el, hogy melyik beavatkozás javasolt.

A szélvédő csere folyamata – szélvédőcsere Hármashatárhegy

Az autó szélvédője 3 rétegből áll, de megeshet, hogy kritikus mértékben károsodik. A kavicsfelverődés, bármilyen elhanyagolható problémának is látszik, komoly károkat okozhat. Ha az autóüveg betörik, vagy megreped, máris ki kell cserélni. Mint az orvos a betegnek, én is lényegesnek tartom elmondani a „diagnózist” és a gyógyítás lépéseit. Az alábbi szakaszban a szélvédő csere folyamatával ismerkedhet meg röviden.

  1. A károsodott üveget egy erre speciálisan kialakított célszerszámmal vagy kivágó dróttal távolítjuk el, figyelve arra, hogy a jármű látható, illetve nem látható részei ne károsodjanak. Előfordulhat, hogy menet közben, a nem látható részeken kialakult karcolások a későbbiekben csúnya korrózióhoz vezetnek. Ezért ha már bekövetkezett a sérülés, azt egy speciális festékkel még a beszerelést megelőzően kell szervizelni.
  2. A régi szélvédő kivétele után jöhet az új berakása. Ezt alapos tisztítás előzi meg, ezután rákerül a keretre. Ha az megfelelő és károsodás nélkül sikerült kiszerelni, akkor a régi keretet emeljük vissza. Akár régi, akár új keretbe kerül a szélvédő, a következő lépés ennek az üvegnek a beragasztása.
  3. Ekkor a szakember nagy körültekintéssel választja ki a legjobb ragasztót. Fontos, hogy a ragasztó összefüggő peremmé alakuljon, ezáltal kiküszöbölve a mikro hézagos részek beázását vagy a szélzaj létrejöttét. A ragasztó felvitele után helyére kerül az üveg.
  4. Egy tapadókorongos szerszámmal a helyére tesszük, határozott mozdulatokkal beillesztjük, és egy speciális ragasztószalaggal a jármű tetejéhez erősítjük. Ekkor még nem lehet menni a járművel, meg kell várni a műhelyelhagyási időt. Ez idő alatt elvégezzük az antennák, fűtőszálak csatlakoztatását.

Az előbb ismertetettek alapján látható, hogy a szélvédő cseréje nem elvontan bonyolult dolog, de azért ne próbálja ki otthon!

Szélvédőcsere árak – szélvédőcsere Hármashatárhegy

Az árakra vonatkozó bővebb tájékoztatás a megfelelő menüpontban található részletesen, de összefoglaló jelleggel annyit mondhatunk, hogy személyautó esetén 7 ezer Ft és 19 ezer Ft között, nagyobb autók és kisteherautók esetén 12 ezer Ft és 25 ezer Ft között, nagyobb teherautók esetén 20 ezer és 60 ezer Ft között várható, autóbusz szélvédőcseréje 50 ezer Ft-tól kezdődik.

A járművek oldalüvege esetén azok sokfélesége miatt egyéni árszabást alkalmazunk.
Sokszor keresnek minket a következő kérdésekkel kapcsolatban:

  • szélvédő fűtőszál javítás
  • szélvédő nano bevonat
  • szélvédő sötétítés árak Hármashatárhegy
  • szélvédő védő fólia Hármashatárhegy

Jellemző márkák, szélvédő cserét végzünk:

  • Corsa B szélvédő
  • Opel Astra F szélvédő matrica
  • Nissan Qashqai szélvédő ár
  • X-type szélvédő
  • Octavia 2 szélvédő Hármashatárhegy
  • Prius 3 szélvédő
  • Peugeot 5008 szélvédő Hármashatárhegy
  • Rover 75 szélvédő Hármashatárhegy

Garanciális kérdések

  • A részünkről felszerelt autó üvegek gyári minőségűek (pl. Nordglass).
  • Minden üvegre fél év garanciát adunk, ha nincs rajta külső károsodás.
  • Autóüveg beázásra: 10 év jótállás előírásszerű használat esetén

Miért minket hívjon a szélvédő csere elvégzésével?

  • Cégünk az autóüveg csere iparágára specializálódott (szélvédő, negyed üveg, hátsó üveg, ajtó üveg stb.)
  • Vállalunk teljes körű CASCO kárfelvételt és kárrendezést, így előfordulhat, hogy akár ingyenesen javítható vagy cserélhető a kocsi szélvédője.
  • A szélvédő cserét mozgó műhelyünkkel, akár háznál is meg tudjuk csinálni.
  • Sok esetben rugalmasak tudunk lenni, és az autóüveg cseréjét munkaszüneti napokon is végrehajtjuk.
  • Személyautók autóüveg cseréjén kívül teherautók és autóbuszok szélvédőcseréjét is vállaljuk.
  • Cégünk legfőképpen abban különbözik a szélvédő berakását, illetve cseréjét végző többi cégtől, hogy munkatársaimmal 15 éves szakmai tapasztalatunk van a szélvédő üveg cserében.
  • Munkánkat 100%-os minőségi ügyfélelégedettséggel végezzük, hívjon minket nyugodtan!
Szélvédőcsere Hármashatárhegy

A szélvédő pontosan olyan lényeges biztonsági része a járműnek, mint a tökéletes állapotú gumi, ezért ne kockáztassa meg, hogy nem megbízható céggel végezteti el a szerelést, ezért forduljon hozzánk most, ha kérdése van, vagy már meghozta a döntését!

Az emberi élet védelmén és biztonságán kívül az a célunk, hogy a szélvédőjét az időbeosztásához alkalmazkodva cseréljük ki akár a munkahelyén, a házánál vagy a saját műhelyünkben.

Autóüveg csere Hármashatárhegy – CASCO ügyintézés

Vállalunk teljes körű CASCO kárfelvételt és kárrendezést, így előfordulhat, hogy teljesen ingyenesen javítható vagy cserélhető a kocsi szélvédője.

A kárfelvételhez szükséges papírok magánszemélyeknek:
– jogosítvány,
– forgalmi engedély,
– törzskönyv,
– személyi igazolvány,
– meghatalmazás a cégünk részére.

A kárfelvételhez szükséges nyomtatványok cégeknek:
– jogosítvány,
– forgalmi engedély,
– törzskönyv,
– meghatalmazás a cégünk részére,
– aláírási címpéldány,
– bélyegző.

Szeretnénk emlékeztetni, a szélvédő csere CASCO ügyintézéssel akár ingyenes is lehet!

Kiegészítő szolgáltatásaink

A szélvédő cseréjén kívül a következő egyéb szolgáltatásokkal állunk rendelkezésére:

  • Lámpabúra polírozás Hármashatárhegy: a lámpa búráját több lépésben lecsiszoljuk, majd újralakkozzuk. A munka kb. fél órát vesz igénybe. Lámpabúra polírozás Hármashatárhegy
  • Szélvédő polírozás Hármashatárhegy: a szélvédő sérüléseinek elrejtésére szolgáló eljárás, amelynek ára és időigénye a karcolás mélységétől függ. Szélvédőpolirozás Hármashatárhegy
  • Szélvédő gravírozás Hármashatárhegy: megkülönböztetünk kvarchomokos gravírozást, zselés gravírozást, és UV lakk jelölést. Szélvédőgravírozás Hármashatárhegy
  • Nanobevonat Hármashatárhegy: speciális, vízlepergető hatású technológia, amelynek révén növelhető a vezetés biztonsága. A nanobevonat javítja a sofőr reakcióidejét, mérsékli a téli jégképződést a szélvédőn, és mérsékli a szennyeződések lerakódását (sár, bogarak). A könnyen tisztítható bevonat hatása kb. fél évig érvényesül, és ellenáll a mosóban végzett mosásnak is. Nanobevonat Hármashatárhegy

Ha a szélvédőrepedés javítás Hármashatárhegy vonzáskörzetében érdekli, akkor kérjük, kattintson partner oldalunkra: szélvédő javítása háznál Hármashatárhegy

Ne feledje, autóüveg csere Hármashatárhegy területén akár a helyszínen, 15 éves tapasztalattal, garanciával, teljes körű CASCO kárrendezéssel, 06 70 602-6000 Szita Ferenc, megfizethető autóüveg beszerelés árakkal.